Kultúra, de minek?
szerző: istimester kategória: társadalom-politika es más ocsmányságokA hét folyamán immár negyedik alkalommal került megrendezésre Somorján a helyi református lelkész segítségének köszönhetően a Templomkerti Napok elnevezésű kulturális eseménysorozat.
A kíváncsiskodók betekinthettek a kriptába, megtekinthették a számomra is ismeretlen festménykiállást, továbbá meghallgathatták Csuka Tamás tábori püspök prédikációját is.
Bevallom, a számomra legjobban várt esemény a később a Négyszögletű kerekerdő című színdarabot is bemutató Nemzeti Kamara Színház igazgatójának, Usztics Mátyás színművésznek a magor nyelvről szóló előadása volt.
Egy rendkívül színvonalas, logikailag kiválóan felépített előadást követhettek figyelemmel a jelenlevők, amely természetesen eltért a hivatalos finnugor irányelvektől és bár tartalmilag személy szerint számomra is jó néhány pontban vitatható a színművész úr előadása, de ennek ellenére évente egyszer találhatna rá időt több mint negyven ember.
Épp az a nézőszám miatt ért nagy csalódás. A belépés díjtalan volt, tehát nem lehet kifogás semmiféle gazdasági nézőpont. Egyszerűen lusta a magyar. Én elhiszem, hogy egyszerűbb megnézni a Balázs showt, de azt már felháborítónak tartom, hogy évi egy délutánt nem képesek feláldozni az emberek. Csakis a szombaton a szintén magas minőségű gyermekműsorokon volt elegendő résztvevő. Főleg anyukák gyerekekkel. Legalább nekik tetszett. Ezért (is) vagyunk birkanép.
Azt már csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy az ingyen gulyás hívogató szavának már nem álltak ellen az emberek…

Bejegyzések (RSS)