Kuruc.info

Szerzői archívum

Ez a beszélgetés valóban elhangzott egy déli falucska F…SZes polgármestere és egy magasabb pigmentszámú humanoid lény között!!

Humanoid : „…jáájj, pooolgármester  úr egy kis segílyke kéne nekem…“

Polgármester : „…Nem két hete kaptál  X ezer forintot…???“

H : „…de…“

P : „…Hány gyereked van?…“

H : „…Hat…“

P : „…Na látod én csak egy gyereket csináltam, mert tudom, hogy csak annyit birok eltartani…“ /kezdődő indulat/

H : „…De beteg a gyerek…“

P : „…Nem érdekel! Legalább eggyel kevesebb lesz belőletek!!!…. “  /nagyon  indulatosan/

A segílykéből semmi sem lett. A falucska szépen fejlődik tovább talán épp azért, mert nem költik el minden második adóforintot segílykére.

Nem egész 4 nap múlva FK DAC 1904 - FC Spartak Trnavap7080876.JPG

A hét folyamán immár negyedik alkalommal került megrendezésre Somorján a helyi református lelkész segítségének köszönhetően a Templomkerti Napok elnevezésű kulturális eseménysorozat.

A kíváncsiskodók betekinthettek a kriptába, megtekinthették a számomra is ismeretlen festménykiállást, továbbá meghallgathatták Csuka Tamás tábori püspök prédikációját is.

Bevallom, a számomra legjobban várt esemény a később a Négyszögletű kerekerdő című színdarabot is bemutató Nemzeti Kamara Színház igazgatójának, Usztics Mátyás színművésznek a magor nyelvről szóló előadása volt.

Egy rendkívül színvonalas, logikailag kiválóan felépített előadást követhettek figyelemmel a jelenlevők, amely természetesen eltért a hivatalos finnugor irányelvektől és bár tartalmilag személy szerint számomra is jó néhány pontban vitatható a színművész úr előadása, de ennek ellenére évente egyszer találhatna rá időt több mint negyven ember.

Épp az a nézőszám miatt ért nagy csalódás. A belépés díjtalan volt, tehát nem lehet kifogás semmiféle gazdasági nézőpont. Egyszerűen lusta a magyar. Én elhiszem, hogy egyszerűbb megnézni a Balázs showt, de azt már felháborítónak tartom, hogy évi egy délutánt nem képesek feláldozni az emberek. Csakis a szombaton a szintén magas minőségű gyermekműsorokon volt elegendő résztvevő. Főleg anyukák gyerekekkel. Legalább nekik tetszett. Ezért (is) vagyunk birkanép.

Azt már csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy az ingyen gulyás hívogató szavának már nem álltak ellen az emberek…

 

http://rapidshare.com/files/116594770/Kl_ri.rar.html

Romlott a feketék és zsidók viszonya

Romlott a fekete–zsidó viszony Amerikában az utóbbi négy évtizedben, az antiszemitizmussal szemben zéró toleranciát hirdető Martin Luther King halála óta – írta a polgárjogi mozgalom híres vezetőjének volt tanácsadója a The Wall Street Journal című lapban. Clarence Jones – aki egyben a feketék egyenjogúsításáért küzdő King beszédírója és ügyvédje volt, s több könyvet is írt róla – azzal kapcsolatban tett keserű megállapítást, hogy éppen King meggyilkolásának 40. évfordulóján kellemetlen antiszemita közjáték történt Los Angelesben. A Kappa Alpha Psi országos afro-amerikai diákegyesület rendezvényén a vezérszónok, Eric Lee tiszteletes méltatás helyett támadta a tiszteletbeli vendéget, Daphna Ziman izraeli-amerikai aktivistát, akit filantróp tevékenységéért Tom Bradley elismeréssel tüntettek ki. „A zsidók rajtunk gazdagodtak meg a zeneüzletben, mi előadók vagyunk, ők gazdaságilag rabszolgasorba döntenek bennünket” – mondta a fekete lelkész, aki később elnézést kért szavaiért. Jones szerint ez a sokkoló eset is mutatja, hogy „mennyire eltávolodtunk a polgárjogi mozgalom eredeti elképzelésétől, és milyen hosszú utat kell még megtennünk annak megvalósításához”. Az ügy azért rendkívül kellemetlen, mert Lee nem egyszerű lelkész, hanem a Déli Keresztény Vezetőségi Alapítvány Los Angeles-i szervezetének elnöke. Ennek a jogvédő alapítványnak Martin Luther King volt a társalapítója. Jones megállapította: King megvetette az antiszemitizmus minden formáját, az anticionizmust is. „Nincs senki ebben az országban, aki jobban megérthetné harcunkat, mint a zsidók” – mondta annak idején a baptista tiszteletes. Az egykori polgárjogi vezető tanácsadója szerint a „zsidó háziurakkal, betolakodókkal és rabszolga-keres?kedőkkel” szembeni harag és düh már négy évtizeddel ezelőtt jelen volt, és azóta csak erősödött.

Szerk.: a blog május folyamán szünetel.

http://rapidshare.com/files/108672874/3._D_l_Fel__.part1.rar.html

http://rapidshare.com/files/108785679/3._D_l_Fel__.part2.rar.html

http://rapidshare.com/files/108857641/3._D_l_Fel__.part3.rar.html

http://rapidshare.com/files/108974616/3._D_l_Fel__.part4.rar.html

http://rapidshare.com/files/108989768/3._D_l_Fel__.part5.rar.html

http://rapidshare.com/files/109876875/3._D_l_Fel__.part6.rar.html

http://rapidshare.com/files/108067788/1.__szak_Fel__.part1.rar.html

http://rapidshare.com/files/108244539/1.__szak_Fel__.part2.rar.html

http://rapidshare.com/files/108257703/1.__szak_Fel__.part3.rar.html

http://rapidshare.com/files/108274423/1.__szak_Fel__.part4.rar.html

http://rapidshare.com/files/108311676/1.__szak_Fel__.part5.rar.html

http://rapidshare.com/files/108323795/1.__szak_Fel__.part6.rar.html

http://rapidshare.com/files/108511563/1.__szak_Fel__.part7.rar.html

http://rapidshare.com/files/108295224/1.__szak_Fel__.part8.rar.html

Dél felé hamarosan.

http://rapidshare.com/files/107300989/2._Kelet_Fel_.part1.rar.html

http://rapidshare.com/files/107402473/2._Kelet_Fel_.part2.rar.html

http://rapidshare.com/files/107419885/2._Kelet_Fel_.part3.rar.html

http://rapidshare.com/files/107442835/2._Kelet_Fel_.part4.rar.html

http://rapidshare.com/files/107467559/2._Kelet_Fel_.part5.rar.html

http://rapidshare.com/files/107494256/2._Kelet_Fel_.part6.rar.html

http://rapidshare.com/files/107517614/2._Kelet_Fel_.part7.rar.html

http://rapidshare.com/files/107698340/2._Kelet_Fel_.part8.rar.html

Az SZDSZ-es műbalhén túl, ott, ahol Gyurcsány az államkasszában túr van egy egyre jobban szívó ország.

A minap kezembe került gazdasági kimutatás szerint Magyarország eggyre jobban távolodik már a szomszédai gazdasági teljesitményétől is, de hisz ez nem meglepö, csak a hat éve tartó folyamatos elkúrás következménye. És ezt már a lakosság is érzi.

Néhány példa:

- Chehország - Prágában az átlagkereset eléri a 38 000 SKK-t/cca.275 000 FT/, aminek a cseh állampolgár nagyjából 70 százalékát nettó bér formályában viheti haza.

- Magyarország -Budapesten az átlagbér 28 000 SKK szintjén mozog, de a magyar kedvezőtlen adóviszonyok miatt ennek az összegnek csak az 57 százaléka kerül a munkavállaló zsebébe.

- Szlovákia - Pozsony - az átlagbér szintén 28 000 SKK, viszont a szlovákiai munkavállaló a keresetétől függően akár a bruttó bére 70-80 százalékát is megkaphatja. És még szót sem ejtettünk a magyarországihoz képest alacsonyabb árszintről.

Természetesen ezek a fővárosi adatok, vidéken ugyanazért a munkáért a munkavállaló néha csak a fent leírt összegek felét kapja kézhez, de ez mindhárom országban igy müködik és mint viszonyitási alap ezek a számok teljesen megfelelőek.

Horn Gábor: „Nem azt mondták, Feri, hanem azt, hogy menj a p…csába! Valljuk be!”

Nem tévedsz, nem azt mondták Gábor. Azt mondták, Feri menjETEK a p…csába! Az egyszázalékos törpe SZDSZ-el együtt!

CNW:Counter